Hogyan válassz jól?

Bizonyára mindenkinek ismerős az érzés, hogy amikor megvesszük életünk első iphone telefonját csak a jó oldalát látjuk a készüléknek. Nem igazán foglalkozunk azzal, hogy ennek a telefonnak is, mint mindegyiknek vannak gyenge pontjai, egy-két dologra iszonyatosan oda kell figyelni használat közben ahhoz, hogy hosszú távon is problémamentesen tudjuk élvezni a közös életet új készülékünkkel. Én sem foglalkoztam vele. Csak azzal mennyire szép, milyen sok funkció használható benne, hogy mennyire jól és milyen gyorsan dolgozik együtt a laptopommal és sorolhatnám tovább a sort. Persze aztán a használat közben már rögtön fény derült egy gyenge pontjára is a telefonnak, méghozzá hogy szinte azonnal kellett volna hozzá vásárolnom egy szuper telefon tokot a védelemre, és nem ártott volna azonnal rátennem egy üvegfóliát sem, mert bizony az első héten össze is törtem a kijelzőjét, amikor véletlenül kicsúszott a kezemből a telefon.

Hirtelen azt sem tudtam hogy hova fordulhatnék segítségért. Rögtön megkérdeztem egy-két ismerőst, hogy mit ajánl számomra, és persze kaptam olyan visszajelzéseket, hogy hova ne menjek még véletlen sem, és olyanokat is, hogy hova forduljak bátran és bizalommal. Egyetlen egy ismerősöm volt, aki úgy kezdte a mondatát, hogy nem mehetek máshogy, csak az iszereles csapatához, mert ők az iphone javítás mesterei. Náluk jobb szakembert keresve sem találok a piacon, és mindezek mellett még iszonyat jó áron is dolgoznak, egyszóval a tökéletes választás számomra is.

Nekem se kellett több, szinte azonnal fel is kerestem az egy hetes betört kijelzőjű telefonommal az Iszereles csapatát, akik iszonyat kedvesen fogadtak és biztosítottak róla, hogy egy nap leforgása alatt vissza is fogom kapni a tökéletes készülékemet, ami így is lett. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy ha iphone javítás a feladat, mindenképpen keresse fel őket. Biztos vagyok benne, hogy maradéktalan elégedett lesz ennek a kis csapatnak a teljesítményével és eredményeivel.